Ovis jóga beszámoló 2019.04.02.

Ma Bogi, Lili, Timi, Bálint, Gergő, Nándi, Milán, Szabi vettek részt az ovis jógán. Most először hoztam be a gyerekeket egyenesen az udvarról, így mire az öltözőben átöltöztek kintiből benti ruhába és begyűjtötték-feltöltötték a kulacsokat, már csak 2 percünk maradt kezdésig. Azért a gyerekek ezt a 2 percet is maximálisan kihasználták a tornateremben, azonnal kezdetét vette a fogócska és a letartóztatások – engem sem kímélve persze, miközben igyekeztem minden órai kelléket gyorsan előkapni a varázstáskámból -, közben még tűzgyújtó szupermen is megégette időnként a karomat - Bálint képében.
Körbeültünk, és varázspálcás kánonos OM-al kezdtünk. Bogi volt az első karmester, mert ő ült a legszebben a helyén és OM-ozott a kezdéskor, amikor néhány gyerkőcnek még nem igazán akaródzott leücsörögni. Amikor persze ezt a futkosók észrevették, egyre többen és egyre szebben ültek be a körbe, mert persze szinte mindenki szeretett volna karmester lenni. Az persze más tészta, hogy miután lehettek karmesterek, már nem mindenkinek volt elég erős a motivációja, hogy továbbra is a körben maradjanak, és másnak is megadják a lehetőséget a karmesterkedésre ;) Sebaj, azért volt néhány igazán fegyelmezett és kitartó csapatjátékos, mint pl. én :-D és Bogi, Lili meg Timi, szóval a csajok, akik végig nyugodtan ücsörögtek és OM-oztak minden lelkes karmesternek – hiába no, a lányok állítólag korábban érnek ;)
Egy kicsit áthoztam a pénteki csoport órájáról. Játékba ágyazottan alapoztunk kicsit, hiszen lett sok új gyerkőc a keddi csoportban is, hadd tanulják meg ők is jól az alap ászanákat. Először rendeztünk egy fogót, amiben én voltam a fogó, és akit elkaptam, mérges cicává kellett változnia: azaz lemenni négykézláb, és felpúposítani a hátát. Úgy lehetett „kiszabadítani” a cicákat, hogy végig kellett simítani a hátán, mire homorítani kellett, mint ahogy a törleszkedő cica csinálja, és azután vissza lehetett állni a fogócskába. Pihenésképpen a lány és fiú baglyot gyakoroltuk, mind a légzést, mind a kéztartást. Többeknek sikerült a fiú bagoly is, akiknek volt türelme velem együtt megcsinálni :) A következő fogóban még mindig csak én voltam a fogó – azért én, mert akit elkaptam, annak tudtam mondani, hogy négykézláb, és domborít a hát, és tudtam szólni a gyerkőcnek, hogy kire figyeljenek oda, kit kell kiszabadítani, hogyan kell kiszabadítani, és mert a gyerekek imádják, mikor beállok közéjük :) A második fogónál a lefelé néző kutyát gyakoroltuk, akit elkaptam, lefelé néző kutyában kellett elhelyezkednie, és úgy lehetett kiszabadítani, hogy át kellett bújni alatta. Pihenésképpen az oroszlán légzést, technikát gyakoroltuk. Harmadjára madárijesztő fogót játszottunk – akit elkaptak, nagyterpeszben kellett megállnia, a karjai oldalsó középtartásban, és úgy lehetett kiszabadítani, hogy átbújtak alatta a két lába között. Itt már átengedtem a fogó szerepét először Boginak, aztán váltogattuk, menet közben adtam át a fogóságot másnak. Ezekre a váltásokra is kellett figyelni a gyerekeknek. Annak nagyon örültem, hogy Szabit már meg lehetett fogni, és hajlandó volt felvenni azt az ászanát, aminek a gyakorlása a célom volt :) Bálint a madárijesztő fogónál eljutott arra a pontra, hogy nem tudta kivárni, hogy végre megfogják, hanem konstans madárijesztővé változott, és azt élvezte, hogy folyamatosan szabadítják :-D Nándi pedig többször közölte velem, hogy ő már elfáradt, ezért le kell ülnie kicsit a padra :) Timi kérésére zenét is kapcsoltunk már a madárijesztős fogócskához. A szabályokat általában a „Szobor” vezényszóra megdermedő és elnémuló csipet-csapatnak lehetett elmondani.
Konfliktuskezelés miatt is meg kellett állítani párszor a játékot: Bogit szabadítás közben az egyik futkosó gyerkőc megrúgta kétszer is. Először megálltunk, és megbeszéltük, hogy jobban kell figyelnünk a szabadításra, mert ilyenkor a szabadító védtelenül lenn van a földön, nem szabad átgázolni rajta. Volt bocsánatkérés, simi, ölelés. Mikor másodjára is megesett, ugyanazzal a kisfiúval, szegénykém majdnem elsírta magát duzzogva, hogy „De hát bocsánatot kértem!” Alig álltam meg füligvigyor nélkül, annyira cuki volt: „Igen, nagyon ügyes vagy, hogy bocsánatot kértél!” – vigasztaltam immár őt is – „De legközelebb próbáljuk megelőzni azt, amiért bocsánatot kellene kérni, és vigyázzunk-figyeljünk jobban egymásra! Ok?” :)
Aztán virág fogócska következett. Ehhez előbb jól megtanultuk a virág ászanát: guggolás, egyenes törzs, kezek a fej felett virágkelyhet formáznak – akit elkaptak, ilyen virágba kellett leguggolni, és úgy lehetett kiszabadítani, hogy meg kellett csikizni a tenyerét, mint ha méhecskék lennénk, akik beporozzák a virágokat.
Az utolsó fogónk fa fogó volt. Ehhez átismételtük a fa ászanát, de most nem fél-lábas egyensúly gyakorlatként – fogócska közben ezt túl kockázatosnak ítéltem meg -, hanem erős törzsű faként vettük át, azaz két lábbal álltunk a talajon, közepes terpeszben, a karjainkkal vagy lefelé fenyőfát utánozva, vagy felfelé lombhullató fát imitálva. Kiszabadítani szintén a lábak közötti átbújással lehetett.
Bálintnak aztán a fás fogóról eszébe jutott egy korábbi óra, azt kérte, hogy vágjuk ki a fákat, rakjunk máglyát, de a fák szökdössenek el a máglyából. És így lett, minden gyerek fává változott, én kivagdostam őket, és odahengergettem őket a terem közepére, ahol „Kicsi rakás nagyot kívánt” játszottunk. Meggyújtottam a máglyát, és hát a fák sorra elszökdöstek, mikor már égtek, ugyebár. Így hát hívni kellett a tűzoltókat, mindannyian tűzoltó autóba szálltunk, fogtuk a kormányunkat, kitettük a szirénánkat, és kiszáguldottunk a helyszínre – ez egy nyújtott üléses haladó gyakorlat. Ott előkaptuk a vizes fecskendőt, és jól lelocsoltuk az égő fákat. Szabi és Nándi kiabáltak, hogy rendőrt is kell hívni. Úgy hogy mind beszálltunk – immár – a rendőr autóinkba, sziréna persze megint kellett, és kihajtottunk a helyszínre. Ott minden rendőr kiszállt az autójából, előkapta a nagyítóját, és jól szemügyre vette a helyszínt. Meg is találták a tettest, az önkényes favágót és gyújtogatót, nevezetesen engem, akit jól megbilincseltek, és bevittek a dutyiba :) Bogit végtelen mennyiségben kellett oltani, mert egyszerűen nem akarta abbahagyni az égést :-D
Utolsónak egy „Szabadulj a labdától” játékot játszottunk. 3 paddal két félre osztottuk a termet. A 8 gyerkőcöt is két csoportba osztottam a terem két oldalán. Mindkét oldal kapott ugyanannyi labdát, és az győzött, akinek sikerült egy adott pillanatban elérnie, hogy a térfelén egyetlen labda se legyen. Az első menetet Lili, Bogi, Milán és Nándi csapata nyerte. A második menetet megint ők, de észrevettem, hogy közben Gergő átkólicált az előzőleg nyertes csapathoz, így ők most 5-en lettek, ideát meg csak 3-an, ami így nem volt érvényes győzelem. Mikor visszatereltem Gergőt a másik oldalra, hallottam, ahogy az orra alatt motyogja: „De én győzni akarok!” Hát azt hittem, megzabálom! Kilogikázta, hogy átáll a nyertes csapathoz, hogy győzhessen :-D Az utolsó menetben kicsit besegítettem - bevallom – a még egyszer sem nyert csapatnak, hogy a nap egy döntetlennel végződhessen, de ezt a kis kegyes csalást szerencsére senki sem vette észre ;) Ma Lili is nagyon ügyesen és aktívan részt vett mindenben, csak meg kellett simiznem a cica karmolta ujjacskáját, és kétszer megdajkálnom a bébi cicát :)
Aztán már idő volt, körbeültek a gyerekek egy szép OM-ra. Elmondtam a gyerekeknek, hogy a jövő órán már tényleg-tényleg nem kap ajándékot, aki felmászik a tiltott helyekre és használ olyan eszközöket, ami éppen nem feladat. Mire Milán azt mondja nekem bűnbánó arccal: „De én szeretlek!”, mire sorban a többi gyerek is egymásra licitálva bizonygatta, hogy mennyire szeret! Hát, nem lehet rájuk haragudni :) Kis nasi, kis aji volt a legvégén, rendrakás, szandál-cipő fel, kulacs és matrica a kézben, és néhány perc késéssel robogtunk is ki a szülőkhöz az öltözőbe.



Kövess minket a Facebook-on!